CORN COB kukorica pipa

Missouri Meerschaum 1869 óta készít csutkapipákat más néven kukorica pipákat, Missouri állam Washington nevű városában. Ez egy amerikai viszonylatban apró, úgy nagyjából 14.031 lelket számláló település, melyet a világ művelt pipás közönsége a 19. század végétől a csutkapipák fővárosaként emleget, s nem véletlenül, hisz a holland születésű Henry Tibbe családjának immár hatodik generációja foglalkozik kukoricákból készített pipákkal. A céget kezdetben H. Tibbe & Son Co. néven jegyezték, majd 1907-ben felvették a ma is használatos nevet, mégpedig azért, mert akkoriban már a tajtékpipák ismertek és keresettek voltak világszerte, a tulajdonos szerint pedig az általuk készített és forgalmazott csutkapipák az elsőrangú török tajtékokhoz mérhető hűvös, lágy füstöt adtak. A cég sikerén felbuzdulva több amerikai vállalkozás kezdett el a csutkapipa-üzletben utazni, ám csak a Missouri Meerschaum tudott fennmaradni - köszönhetően ez részben az 1878-ban szabadalmaztatott különleges eljárásuknak is, ami magában foglalja azt is, hogy tényleg felhasználnak tajtékkövet (porított, vízzel kevert változatban, ami egy külső-belső vékony réteget képez a pipa körül).